Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2014. június 20.
XIII. évfolyam 6. szám.
KÖNYVAJÁNLÓ
A MEK-ről letőlthető
művek
Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
Tartalom
Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett.


Ady Endre
                               A magyar Ugaron
Vadász János
Helyzetjelentés
kiszáradt szemben a nyárfa
sárga töppedt leveleit hiába
tartják ágai leröpteti szél
leveri jég menthetetlen

minek is öntözi nyári eső
ragyog rá kristályos téli nap
nem zöldell többé élettelen
hófehér néma csonk

könyörtelen szemlélő
tudd a te mozdulataid is
látszatok s távoli ponton
nyugvó tekinteted halott
Se munkánk, se stabil
lakhatásunk,
láthatárunk
káprázatokkal torzított;
s  mi valóságos bábokként
tűrjük eme állapotot…
…Mikor lassan már irigyeljük
az ebtől ólját,
kifosztott lelkeinket kiszolgálják
bölcs, hallgatag pszichológus
    elmék,
mire felelnénk, intenek:
Sietnek haza, gyermekeiket
   intsék-
Okosan viselkedjenek ám!
És úgy szépen adódik
karrier, lakás, miegymás,
minden, mi szem-szájnak ingere,
Kánaán,
folyamatosan fokozható stabilitás.

Pethő N. Gábor
Stabilitás
Játszik a labdával a szél,
oly könnyű a labda megint.
Ha megkérdik, mondom, azért,
mert az ember balga, legyint.

Nem látja, hol van a távol,
a távolban mit fúj a szél,
lehet a labda akárhol
és az ember így újra fél.

Hol félelem van, az élet
kis elszálló léggömb csupán.
Játszon a labda a széllel,
hogy lássuk, mi lesz ezután!

Ódor György
Játszótér
Esik éjfél óta, álmomban is hallom,
ahogy súlyos cseppek verik ablakom.
Idegeimben az új nap aggodalma,
elhárítanám, de végül nem tudom.
Ki tudja, milyen rossz hírekkel
bombáz majd reggel az újság, rádió…
Erre a sorsüldözte kis országra
mikor köszönt végre némi jó?
Felkelek hát, tompa, fáradt kedvvel.
Jólesne egy kávé, de tegnap elfogyott.
Agyamban csüggedten keresgélek
mosolyra bíztató jó okot.
Leülök a gép elé, valamit írni.
Ha nő lennék, tán nekiállnék sírni.
De csak magamban mormogok.
Nincs más hátra, ezt is ki kell bírni,
túlélni a mát, várni az új holnapot.

Kajuk Gyula
Közérzet
  Pirónak ajánlva

Nekünk az életünk lett a szél
a kócos reggel is úton talál
alattunk zúg mázsányi acél
és minden kanyarban ott egy halál.

Tegnapok sírnak hátunk mögött
széttört szerelmek elvesztett hite
de ránk vár a Nap a domb fölött
hát nem nézünk vissza már senkire.

Mi tudjuk, az út sosem fogy el
valaki holnap is továbbhalad
a Kékesen értünk áll a Kő
és emlékünk őrzi egy kék szalag.

Kis-Mezei Katalin
Az út
Ferdinando Carulli
Fuvola és gitár concerto
Paulikovics Pál, Bálint János.
Budapest string
Az Úr:  Immáron mitsem ér az élet:
amit kreáltam, semmivé lett,
logikátlan és furcsa, ha
fiát túléli az apa.
Nincs kedvem létrehozni semmit,
mi régi művemmel vetekszik,
a kísérlettel felhagyok,
nem alkotok, nem alkotok!

Lucifer: S akkor vajon én mit tagadjak?
Úgy érzem, hogy rútul becsaptak,
el vagyok veszve, azt hiszem:
mit ér a NEM, ha nincs IGEN?
Az Úristen semmittevése
veszély a létem lényegére,
mi lesz eztán a funkcióm,
ha nem lesz rontanivalóm?

Ketten: Bajban vagyunk most mind a ketten.
     Ördögök közt, angyalseregben
     nem hódol senki úgy, nem ám,
     miként az ember hajdanán,
     ki most a semmiségbe tűnt –
     mi lesz  velünk, mi lesz velünk?
Baranyi Ferenc
BÁNATOS  DIALÓGUS
Élnék még csönd- melegén a szirti tavasznak,
rejteke mélyén a hajnali harmatot, hűs forrás-
illatot görgető rügybontó szélnek; láthatnám
fenséges szálfáim árnyékdzsungelében alkonyi
fénypászta lopakodását, mint lesi titkon meg-
születését az éjnek; csodálnék magas fennsíkon
delelő törpefenyőket, s azt, hogyan küzdenek
hűen az ottani  népek; éjjel az álom csábít még
vissza a távoli tájra, a messzi vidékre, kéközön,
hullám-zöld fényfutamokkal,vad szirti sasokkal
küld versenyt repülni szikrázó fénybe engem,
akit már rég kirekesztett az éden; s lám mégis
a visszaút kényszere kerget nyugalmat lelni
e tiszta vidékre, bárha  a szakadás nyílt sebe
forradni látszik, parazsa izzik a vágynak, felül
a hamu csak álca, kiszakadt része maradtam
én az egésznek, visszabolyongó fénytelen ének.

  Szombathely, 2014. január 23.
Koosán Ildikó
Visszabolyongó fénytelen ének
Megy már a Nap, az alkonyat
kibontja szürke selymét,
akár a füst, úgy száll fölém,
s lassan betölt a nemlét.

Bezárnék  egy-egy unt kaput,
elhagynék pár barátot.
Ne hívjatok, ne várjatok,
de gondolok majd rátok.

Lehetne szép az elmúlás?
Magába-roskadó fa
rügyeit csíz keltette fel,
most csendes altatója.

Így lenne jó, álomhajó
ringatna át a túlra,
de nem lehet. Ezer karom
kapaszkodik a múltba.

Kamarás Klára
Naplemente
Aha! Szól a szarkaláb,
te azt hiszed, ez virág?
Néhány elég mély barázda
vén arcodat megalázta,
s még becézed, szarkaláb?
Te túltömött szalmabáb...

Látod, együtt ébredünk,
minden perc és év velünk,
mint a szék, nyikorog hátunk,
csak a négy szemünkkel látunk,
ha van Isten, nincs velünk,
s ha velünk van, jaj, nekünk!

Nagyon hosszú még az út,
gőzös dohog, vén vasút,
füstölögve fut a tájon,
ámbár lassan, hogy ne fájjon,
süllyed a vitorlarúd,
mint sárban a csorda lúd…

Azt hittem én, szarkaláb.
Terjed, terjed csak tovább,
ám a szív még dobog bennem,
s pipacsnyíláskor még zengem,
ó, csak egy pár szarkaláb,
még az enyém a világ...

Elvirágzok lassan én,
nem is öreg már, de vén,
amíg szívem dobog bennem,
még remélek, itt, a csendben,
mint a pók a tű hegyén,
lassan túlél a remény...

Gligorics Teru
Szarkaláb
                 – Salvatore Quasimodoért
azóta sejtem, milyen magas az ég, mióta
benne fénylesz. nincs visszatérés, ma mégis
hazaérkezésről dalolnak az utak, fészekszívedben
menedékre lelnek a hajléktalan madarak,
a rügyeknek bűvös igéket mormol a szél.
s mily nagyon kell ez, mert itt
az elégedetlenség füstje kaparja a torkot,
tapintható a fásultság, siketek az éjszakák,
némák a nappalok, a bizalom kondulása
ködbe vész, a végtelen síkság sem szabad tér.
itt csöndben sír a magára hagyott föld,
koraszülött virágokba harap a fagy,
a napkeltét gödör zárja magába, az álmok
ravatalánál alkony virraszt, csak a házak
alszanak békésen a teszthalott városokban.
jeleket keresek, bizonyságot arra,
nem hiábavaló leírni egy szót,
esténként miattad fürkészem az égbolt
merített papírját, s óriás csillag,
egyedül te üdvözölsz.

Pethes Mária
óriás csillag
.....
Következő oldal>>>
Márffy Ödön
festőművész
2. oldal
próza, versek
3. oldal
próza, versek
4. oldal
mikrószkóp
5. oldal
klasszikusaink
Balogh Örse: Gondolatok a barátságról egy névnap ürügyén
Bárdos László: Monó
Bodó Csiba Gizella: Választott
Debreczeny György: csupa üveg
Fetykó Judit:
Berti, meg azok a dolgok...
G. Ferenczy Hanna: Papírhajó
Hojtsy-Horváth Edit: Aludni, aludni
Kántor Zoltán: Végtelenség
Karaffa Gyula: Fejben írni
Kardos András:
Legénykedem kedvemre
Kő-Szabó Imre: A két bicikli
Köves József: A gyász 
Lehoczki Károly: Az ismeretlen kert
Lelkes Miklós: Hegy, álom
Mándy Gábor: Magyar pastorale
Nógrádi Gábor: M. József
Péter Erika: Kételkedés
Sárközi László:
Szonett a "Reflekciók" c. ciklusból.
T. Ágoston László:
Aki fart vet a halálnak…
Verasztó Antal: Emlékúton

Albert Lőrincz Márton:
les demoiselles d’Avignon
hommage à Pablo Picasso
Szabolcs Piroska rovata
Magyar el-Amarna
Tóth Árpád
versek
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára